Egy izraelinél jártunk

Az izraeliek nagyon segítőkész, békére törekvő emberek. Már a köszönésük „shalom” is erre a nyugalomra invitál, hiszen a szó jelentése is „béke”.

Mint minden népnek, beleértve minket is, magyarokat is, úgy nekik is megvannak a maguk kulturális, sok esetben vallásukkal összefonódó szokásaik, hagyományaik, melyeket illik szem előtt tartanunk. Ne feledjük el, az Ő hazájukban mi vagyunk a vendégek!

Mély érzéseikről tanúskodik a minden zsidó ajtaja fölött, sőt ne lepődjünk meg, a szállodai szobák, apartmanok ajtófélfáján is megtalálható mezúza, mely nem más, mint egy műanyag tokban található tekercsen szereplő hosszú áldás a házra és annak lakóira, vendégeire.

Olyan fontos ez nekik, hogy az ajtón belépve mi magunk is láthatjuk, kezüket megcsókolva érintik azt meg.

Ha ne adj’ Isten szerencsétlenség éri a házban élőket, azonnal a tekercset veszik kézbe, hogy megvizsgálják, nem sérült-e meg, azaz nem keletkezett-e rontás a házon. Amennyiben úgy találják, hogy szükség van rá, úgy azonnal új áldást írnak.

 

Mit kell vendégként feltétlenül tudnunk és betartanunk?

Vendégségben sose kérjünk tej mellé húst, vagy fordítva!

Ez ugyanis óriási sértésnek számít, hiszen mindenek előtt a zsidók úgy élnek és étkeznek, ahogy a Tóra mondja, „ne főzd meg a borjút az anyja tejébe!”

Ez a szokások nyelvén még konkrétabban annyit tesz, hogy ha tejet iszol, egy órán belül ne egyél rá húst! Amennyiben előbb húst ettél, úgy arra rá hat órán belül ne igyál tejet!

 

A szombatot tiszteld és legyél erre figyelmes!

A szombat munkaszünetet ne úgy képzeljük el, mint itthon pl. a vasárnapi napot! Nem, a zsidók semmiféle munkához a legkisebb mértékig kapcsolódó dolgot nem tesznek. Ételeiket az előtte lévő nap készítik el, nem gyújtanak tűzet, nem telefonálnak, sőt! sokan még wc papírt se tépnek! Gyorsan megjegyezzük, azokat is előtte lévő nap tépkedik le, vagy előre szabdalt nedves törlőkendőket alkalmaznak szükség esetén.

Amennyiben tehát egy szombati napon pl. egy olyan helyiségben tartózkodsz, ahol túl erősnek találod a légkondicionálót, úgy Neked kell azt letekerned, ne a házigazdától várd, hiszen az Ő hagyománya aznapra szent és sérthetetlen!

Szabályt csak abban az esetben szegnek meg, ha valakinek az élete, egészsége múlik rajta, azaz pl. telefonálnak, ha orvost kell azonnal hívni.

Mi minden esetben csodálattal adózunk az Őket összetartó és bárhol vannak, mégis eggyé kovácsoló hagyományaiknak.

Mi Izraelben mindent megmutatunk és mindenről beszélünk. Csak arra kérjük a velünk kirándulókat, hogy tartsák tiszteletben házigazdáink legkardinálisabb kulturális tradícióit!